A nevetés a szerelemben

"Udvarláskor is inkább a nők nevetnek-mosolyognak, nem a férfiak, derül ki Robert Provine megfigyeléseiből. Ebben a helyzetben a nevetés a pár későbbi kötődési esélyeinek mércéje. Egyszerűbben fogalmazva: minél inkább meg tudja nevettetni a férfi a nőt, annál vonzóbb lesz a szemében. Ennek az az oka, hogy a nevettetés képességét domináns vonásként értékeljük, márpedig a nők inkább a domináns férfiakat kedvelik, a férfiak meg az alárendelt nőket. Provine azt is észlelte, hogy az alárendelt személy a domináns személy megnyugtatására nevet, a domináns pedig azért nevetteti az alárendelteket - miközben ő maga nem nevet -, hogy fölényét megőrizze.

A kutatások szerint a nő a számára vonzó férfi viccein nevet, a férfit pedig az a nő vonzza, aki nevet a viccein.

Ezért is olyan fontos a nő számára, hogy a férfinek humora legyen. Ha egy nő azt mondja: - Olyan mókás a pasi, megállás nélkül nevettünk egész este - általában arra gondol, hogy ő nevetett, mert a fickó egyfolytában nevettette.

A férfi szempontjából nem az a jó humorú nő, aki vicceket mesél, hanem aki az ő viccein nevet.

Lelkük mélyén a férfiak érzik a humor vonzerejét, pozíciójuk javítása érdekében épp ezért sokat versengenek egymással a legjobb viccmesélő címért. Sokukat kifejezetten dühíti, ha a viccmesélői szerepet valaki más sajátítja ki, különösen, ha nők vannak a közelben, és sikerül is őket megnevettetnie. Ilyenkor azt szűrik le magukban, hogy az illető egy hülye, és még csak nem is szellemes - függetlenül attól, hogy a nők mind gurulnak a nevetéstől. A férfiaknak tudomásul kell venniük, hogy a legtöbb nő számára vonzóbb a humoros férfi. Ám szerencsére a humor megtanulható." (Barbara és Allan Pease: A testbeszéd enciklopédiája, Park Könyvkiadó, Bp.)

Dömdödöm

"Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!..." Mi az hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. "Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az hogy igazán?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm." (Lázár Ervin - A Négyszögletű Kerek Erdő)

     Egy nap a Mester így szólt Haikuhoz a Virágzó Kertben:
 - Vigyázz az érzéseidre! Lelked rezdüléseiből tudod meg, ki vagy.
     Miközben intette a lányt, félrehajtotta a lilaakác fürtjeit, és rámutatott egy másik élet megbúvó, vékonyka fonalára.
 - Minden, ami benned megfogan, a te lelked hajtása. Fedezd fel, értsd meg, és adj meg neki mindent, ami szükséges ahhoz, hogy azzá válhasson, amivé lennie kell. Csak őt lásd, de őt magát saját fényében - se többet, se kevesebbet ne láss a valóságosnál. Vigyázz hát érzéseidre! Egyedül te értheted meg őket igazán. Ne árts nekik még jó szándékkal se - sohase erőltesd rájuk rég kihűlt szavak túl bőre, avagy túlságosan szűkre szabott köpenyét.
     A férfi beszélt, a Nap sütött, a virágok kitartóan árasztották bódító illatukat. Haiku elábrándozott.
 - Mondd, Mester, lehetséges, hogy szerelmes vagyok?
 - Szerelem? Én nem tudom, mi az. Talán soha nem is találkoztam vele.
     Haiku lesütötte szemét.
 - Mondd el, mit érzel! - kérte a Mester.
     Haiku hosszan hallgatott, de aztán mégis szólásra nyitotta száját.
 - Ha te jutsz az eszembe, mosolyogva járok az utcán, és elfelejtek leszállni a villamosról.
     A Mester a lány vállára tette kezét.
 - Látod, Haiku, nem tudod, mi ez, de a tiéd, és ez mindennél többet ér.