...végy egy közepes méretű Naprendszert, egy csipet csillagport, majd kockázd apróra a Föld nevű bolygót!
A mesterszakács: Arisztotelész

Hogy Jostein Gaardert idézzem (egyébként "hogy"-gyal nem kezdünk mondatot):
 - "Arisztotelésznek nagy örömére szolgált volna, ha rendet tehet a természet leányszobájában. Azt igyekezett bebizonyítani, hogy a fizikai világ dolgai mind beletartoznak különféle csoportokba és alcsoportokba. Kínosan ügyelt a rendre, ez késztette arra is, hogy rendet teremtsen az emberek fogalomtárában."

Noha engem nem egy titokzatos filozófus részesít izgalmas levelező filozófiaoktatásban, hanem az iskolapadban, kevésbé érdekfeszítő körülmények között kellett felfedeznem magamban a rácsodálkozás képességét, Arisztotelész hasonló hatással volt rám, mint Jostein Gaarder Sofie nevű ifjonc hősnőjére...

     "Sofie, miután majdnem kétszer átolvasta az Arisztotelészről szóló fejezetet, visszacsúsztatta a papírlapokat a borítékba, hátradőlt a székén, és végignézett szobáján. Szörnyű volt a rendetlenség. A földön nagy összevisszaságban könyvek és irattartók hevertek. A szekrényből zoknik, blúzok, harisnyák és pamutnadrágok lógtak kifelé zászló gyanánt. Az íróasztal előtti széken néhány koszos ruha díszelgett.
     Sofie-ban ellenállhatatlan vágy támadt a rendrakásra. Először is nekiállt kirámolni a ruhásszekrényt. Mindent lesöpört a padlóra. Úgy érezte, nagyon fontos, hogy elölről kezdjen mindent. Nekifogott a fárasztó munkának, összehajtogatta, majd visszarakta ruháit a szekrénybe. A szekrénynek összesen hét polca volt. Sofie az egyik polcot alsóneműi számára tartotta fenn. A következőbe a zoknik és a harisnyák, a harmadikba a hosszúnadrágok kerültek. A szekrény polcai szép sorjában megteltek. Nem sokat töprengett, hogy mit hová tegyen. A szennyest egy nejlonzacskóba rakta, amelyet a szekrény legalsó polcán talált.
     Csak egyvalamit nem tudott sehová sem besorolni, egy teljesen hétköznapi fehér térdzoknit. Nemcsak az volt vele a gond, hogy a párja hiányzott, hanem az is, hogy soha nem volt az övé.
     Sokáig vizsgálgatta a fehér térdzoknit. Semmi jel nem utalt rá, hogy kié lehet, Sofie-nak mégis határozott sejtése támadt a zokni tulajdonosát illetően. Feltette a szekrénye legfelső polcára a legó, a videókazetta és a piros selyemsál mellé.
     A takarítást a padlón folytatta. Különválogatta a könyveket, az irattartókat, a folyóiratokat és a plakátokat; pontosan úgy, ahogyan a filozófiatanár az iménti fejezetben leírta. Amikor a padlóval elkészült, áttért az ágyra, aztán az íróasztalra.
     Végül fogta, és gondosan összerakta az Arisztotelészről szóló papírokat. Talált egy üres irattartót meg egy lyukasztógépet. Kilyukasztotta a lapokat, majd befűzte őket az irattartóba, amelyet szintén szekrénye legfelső polcára tett, pontosan a térdzokni mellé. Délután sikerült a süteményesdobozt is a szobájába csempésznie.
     Elhatározta, hogy ezentúl rendet tart a dolgai között, és nemcsak a szobájára vonatkozóan. Az Arisztotelészről szóló fejezet meggyőzte arról, mennyire fontos a gondolatait is rendben tartani. E célra egy külön dossziét nyitott, és szintén a szekrény legfelső polcán helyezte el. Ez volt az egyetlen olyan hely a szekrényben, ami fölött még nem volt teljes áttekintése." (Jostein Gaarder - Sofie világa; Regény a filozófia történetéről)

Mivel nekem Arisztotelésztől a Nikomakhoszi Etikát kellett olvasnom, így rendszerező törekvésem kissé specifikusabb irányba hajlott Sofiénál. Gaarder az Etikával kapcsolatban ezt írja: "Ami az emberek egymás közötti viszonyát illeti, Arisztotelész az "arany középutat" javasolta. Ez azt jelenti, hogy ne legyünk se gyávák, se vakmerőek, legyen az ember egyszerűen bátor. Ha valaki csak kicsit bátor, akkor gyáva, ha pedig túlságosan is, akkor már vakmerő.) Ehhez hasonlóan ne legyünk se fösvények, se pazarlók, legyünk inkább nagyvonalúak. (Ha valaki kevéssé nagyvonalő, akkor fösvény, ha túlságosan, akkor pazarló.) Hát ennek alapján kezdtem el én apró kockákra vagdalni a világot. A következő jelöléseket alkalmaztam: A = hiány; B = közép, C = túlzás; * = pontosításra váró fogalom. Egy szuszra három oldalnyit sikerült összegyűjtenem a különböző szélsőségekből, melyeket még tematika szerint is megpróbáltam csoportosítani. Ez például az "Anyagiak" témakör eleje:

 - Hogy osztja be a rendelkezésére álló, megélhetéséhez szükséges összeget?
A, túlságosan takarékos, ("szarafacsari"), fogához veri a garast, krajcároskodó, túlságosan spóroló
B, jól bánik a pénzzel, takarékos, gazdaságos, kellő beosztással él
C, szórja a pénzt, tékozló, pazarló, költekező, kifolyik a kezéből a pénz
 - Hogy bánik a pénzzel, ha másnak kell adni / másra kell költeni?(Viszonylag nagy mértékben.)
A, fösvény, fukar, szűkmarkú, sóher, smucig, skót
B, nagylelkű, nemes lélekkel adakozó
C, tékozló
 - Hogy viselkedik, ha másnak kell adni / másra kell költeni? (Kisebb mértékben.)
A, szűkkeblű, önző
B, áldozatkész
* C, ízléstelen módon nagyzol, fitogtat, a helyzethez és/vagy saját erejéhez mérten túl sokat ad, vagy épp helytelen megfontolásból teszi
...et cetera....

Hogy mindennek veszem-e majd bármi hasznát az életben, arról fogalmam sincs, annak viszont örülök, hogy Arisztotelész egyáltalán bármiféle hatással volt rám - így már nem értelem nélküli időtöltés volt vele foglalkozni. Sőt, ő maga is megválaszolja, mi értelmét látja annak, hogy darabokra szedjük a világot, és leássunk mindennek az alapjaihoz: "Körülbelül ilyenformán lehetne a jó fogalmát nagy körvonalakban meghatározni; mert talán célszerű először nagyjában meghúzni a vonalakat, s csak azután teljessé tenni a képet; mert ami helyesen van körvonalazva, azt aztán akárki bátran tovább folytathatja és részletezheti; s az ilyen dolgokban az idő is leleményes feltalálónak, vagy legalábbis jó munkatársnak bizonyul: ezen alapszik a tudományok fontos haladása is, mert ami még hiányzik, azt mindenkinek módjában van a meglévőhöz hozzátenni."