Még blogelőtti időkből származó téma következik – ijedelemre azonban semmi ok, a blikkfangos bejegyzéscím komoly tartalmat takar. ;)
Sir Francis Bacon előkelő családban született 1561-ben, Londonban (természetesen akkor még nem volt Sir, és egyéb szőre sem igen lehetett). Az életében lényegében minden jelen volt, amitől valakit „érdekes embernek” lehetett nevezni akkoriban: apja I. Erzsébet főpecsétőre volt, anyai nagyapja pedig mint nyelvész és teológus VI. Edward nevelőjévé avanzsált (ez az az Edward, aki 9 évesen „került trónra”, és 15 évesen már meg is halta magát). Maga Bacon is alapos nevelésben részesült, tizenkét éves korában már Cambridgeben tanult a Trinity Collegeban. 1577-től a párizsi angol követ mellett dolgozik, de apja halála után kénytelen volt visszatérni, s csak rokonai anyagi támogatásával tudta elvégezni a jogi tanulmányait. Bacon öles léptekkel szedte a szamárlétrát, 1583-ban már parlamenti képviselőként láthatjuk, ahol is nagy hatású beszédeivel felhívja magára a közvélemény figyelmét. Később Essex grófja – az idősödő I. Erzsébet kegyence – vette pártfogásába, de ez sem akadályozta meg Bacont abban, hogy karrierje érdekében még támogatóját s barátját is bevádolja. (Hiába, akinek ilyen barátai vannak, nincs szüksége ellenségre…) Bacon közbenjárására vélt vagy valós összeesküvésre gyanakodva Erzsébet végül is kivégeztette az említett Devereaux admirálist, vagyis Essex grófját, ezzel pedig Bacon elnyerte a királynő szimpátiáját. (Igazi fejcserés támadás…) Bacon karriere azonban csak a királynő halálával, I. Jakab trónra kerülésével, 1603-tól vette kezdetét (ez a Jakab eredetileg Skócia királya volt, ahol is kissé skizofrén módon már a VI-os számot fogyasztotta). Bacon szárnyalni kezdett felfelé: lovaggá ütötték, főügyész, főpecsétőr, lordkancellár lett, majd a grófi címet is megkapta (Verulami Bacon), és kétség sem fér hozzá, ekkorra már tényleg szőrös lehetett. Noha nem akarok szőrszálhasogató lenni, mégis meg kell említenem, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság bebizonyította: Bacont 28 esetben vesztegették meg, ezért néhány napra még a híres börtönben, a Towerben is vendégeskedett, de az uralkodó megkegyelmezett neki, s a bírság elengedésén túl még nyugdíjat is folyósítottak a számára (mintha Magyarországon zajlanának az események, nem?). Miután kiszorult a politikai életből tudományos kutatásba kezdett, és amilyen mázlija volt, mind tudományos, mind filozófiai munkássága megkérdőjelezhetetlen jelentőséggel bír mind a mai napig. A vicces az, hogy épp kísérletező szenvedélye okozta halálát: azt igyekezett ugyanis bizonyítani, hogy egy hóval tömött tyúk húsa tovább eláll tartósítatlan társaiénál… (Honnan juthatott eszébe ilyen baromság?...) Kísérletezés közben meghűlt, majd megfázásába hamarosan bele is halt. Ha belegondolunk, hogy Bacontől származik a híres „A tudás – hatalom” mondás is, talán elvárható lett volna, hogy legalább egy kesztyűt vigyen magával.
A jobbra látható úriember Joe Mantegna. A színész berkekben kevésbé jártasabb, de tévé előtt annál ültösebb olvasó számára egyszerűbb, ha úgy mondom: David Rossi, FBI ügynök, a quanticói különleges alakulat feje, egy igazi gyilkos elme, szerencsénkre azonban a jó oldalon. Mantegna 1947-es születésű, immár Tony-díjas színész, producer, író, rendező, úgyhogy mondhatni, hogy szinte mindent kipróbált már, amit csak kipróbálhatott a filmkészítésben. Kicsit önző dolog is volt a részemről, hogy épp egyik legkedvesebb sorozatomnál, a Criminal Mindsnál fogva említettem a nevét, hiszen összesen 87 filmben és 12 televíziós sorozatban szerepelt, utóbbiak közül háromért Emmy-díjra is nevezték, a 2004-es Los Angelesben tartott Olasz Filmfesztiválon pedig Életműdíjat is kapott. Széles szerepskálájú színész, nem csak a drámaisághoz, de a komikus karakterekhez is van érzéke, kitartóan ragaszkodik például ahhoz, hogy a Simpson család maffiózó „Fat Tony”-jának (Anthony "Fat Tony" D'Amico) szinkronhangja minden esetben ő lehessen, még akkor is, ha csak egy csenevész mondatról van éppen szó. Hogy magát Mantegnát idézzem: „If Fat Tony sneezes, I want to be there.” – Vagyis: “Ha Hájas Tony eltüsszenti magát, én ott akarok lenni.” A maffiózó szerepéhez egyébként is érdekes kapcsolat fűzi. Mantegna erősen ellentmondásba került önmagával, amikor a Saturday Live Night névre hallgató késő esti, televíziós paródiajelenetekkel és zenészvendégekkel dolgozó varietéműsor házigazda szerepében egy nyitó monológot adott elő. (SLN, 1990-1991-es évad, zenészvendég: Vanilla Ice.) Mantegna nyugodtan fogott bele monológjába, melyben arról beszélt, mennyire szeretné elkerülni, hogy mindenáron beskatulyázzák a gengszter szerepekbe. A közönség soraiban hirtelen mozgolódás támadt, s Mantegna pillantása egy csalódott arcú fiúra esett, aki éppen távozni készült apjával. Csalódásuk oka egy véletlen tévedésnek volt köszönhető, ők ugyanis azt hitték, hogy a házigazda nem Joe Mantegna színész, hanem Joe Montena híres amerikai foci-játékos lesz, s miután rájöttek tévedésükre, úgy döntöttek, elhagyják a nézőteret. Mantegna ezek után megemelt, de fegyelmezett hangon a kisfiúhoz intézte szavait: jó lenne, ha továbbra is a hallgatók sorában maradna, és megtisztelné előadását a jelenlétével. Majd figyelmeztette: csak egy telefonhívásába kerül, és Montena nem fog játszani a következő mérkőzésén… Ebből persze többen is levonták a magvas következtetést: könnyen meglehet, hogy Joe Mantegna igazi természete jóval többet magáévá tett a gengszter szerepekből, mint amennyit valaha is be fog vallani…
S hogy mi köze egymáshoz a XVI. századi Sir Francis Baconnek és a XX. századi Joe Mantegnának? Lehet, hogy semmi, lehet, hogy nagyon is sok... a képek magukért beszélnek!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése