Pár perce önkéntelenül felsóhajtottam: "Nagyon nagyon utálom a Word formázást..." Nem is maga az elhangzott mondat a lényeges (megjegyzem, az autocorrector legyilkolása volt épp folyamatban, ami még a felhasználónál is jobban tudja, mit akar az ember), hanem az, ahogy mondtam: egy régi, jól ismert dallam ritmusára...
Nosztalgiázzunk kicsit, gondoltam, rögtön utána is néztem youtube-on, mit tettek már közkinccsé Hugó, a víziló témában. Rábukkantam egy félig angol, félig magyar szövegű videó-összevágásra, ami vegyes érzéseket keltett bennem:
Ismét rá kellett csodálkoznom, mennyire élelmes, fantáziadús és szellemes tud lenni egy-egy magyar fordítás, még ha csak mesefilmről van is szó. Azok számára, akiknek nincs kedvük megnézni a videót, bemásolom az adott részlet két szövegváltozatát:
Hugó, a víziló
"Mint cet úszik
"Mint cet úszik
És elefánt módjára jár,
Nem szépségkirály,
Rá babér nem vár,
Jól elszabták idomait.
Egy kissé molett és pocakos,
Ám mégis bájos, aranyos,
Nagyon-nagyon szeretem a vízipacit.
Bár kissé túl molett és pocakos,
És mégis oly bájos, aranyos,
Nagyon-nagyon szeretem a vízipacit."
Nem szépségkirály,
Rá babér nem vár,
Jól elszabták idomait.
Egy kissé molett és pocakos,
Ám mégis bájos, aranyos,
Nagyon-nagyon szeretem a vízipacit.
Bár kissé túl molett és pocakos,
És mégis oly bájos, aranyos,
Nagyon-nagyon szeretem a vízipacit."
Hugo the Hippo
"Though nature endowed him poorly
I still love the hippo dearly
My H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U-S
Yes, I love the hippo, H-I-P-P-O
I love the hippo, H-I-P-P-O
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U-S."*
I still love the hippo dearly
My H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U-S
Yes, I love the hippo, H-I-P-P-O
I love the hippo, H-I-P-P-O
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U-S."*
Az idézett részlet elolvasása után talán nem kell sok magyarázatot fűznöm ahhoz, miért is gondolom úgy, hogy a magyar változat némiképp tartalmasabbra, és jóval színvonalasabbra sikerült angol társánál.
Ahogy a youtube-on több kommentelő is megállapította, különös egy rajzfilm volt ez. Bennem is felrémlett, hogy nem szívesen néztem gyerekfejjel. Ma már számtalan jelzőt fel tudok sorolni: ijesztő, sötét, furcsa, elvont etc... akkor semmilyen jelzőt nem tudtam rá, de minden alkalommal borzongva néztem, és úgy összeszorult a szívem, ahogy csak gyermekszívek tudnak igazán sajogni. A kedves dalbetétek finoman szólva sem voltak egyensúlyban a nyomasztó részekkel. Mellesleg ugyanezt éreztem a Vili, a veréb című rajzfilm nézésekor is, de úgy tűnt, nevelő jelleggel fellépő szűkebb környezetemnek egyik ellen sincs kifogása.
Szeretem azokat az anyukákat, akik sápítoznak a Cartoon Networkon futó mesék tartalma és hangulatvilága miatt. Érdekes módon egyik ott látott rajzfilm sem tett rám még olyan benyomást, mint a közismert Hugó vagy a Vili, a veréb. Egyik kisgyermekes édesanya ismerősöm esete csak még jobban megerősítette a véleményemet. Eme anyuka hosszan ecsetelte, mennyire figyel rá, hogy kislányai csak olyan meséket nézzenek, amiből nem fognak rosszat tanulni. A kiscsajok azonban, miközben babáikkal püfölték egymást, mérgesen ezt üvöltötték: "Szétverem a pofádat!"** Pár nappal később, a családi videjózás alkalmával aztán fény derült a rejtélyre: bizony, a kedves és "megbízható" rajzfilmből, a Vili, a verébből tanulták ezt a lyányok...
Nem egy rajzfilm akadt, ami a hozzá fűződő kellemetlen érzések révén vált felejthetetlenné számomra. Harmadik helyre talán - hogy azért Walt-Disneyt is sározzam kicsit -, a Dumbót tenném, ott a cirkuszos megpróbáltatások ábrázolása keltett bennem olyan érzéseket, hogy legszívesebben elfutottam volna. Persze könnyen meglehet, hogy túlérzékeny gyerek voltam (vagyok?), de annyit már megtanultam, hogy a gyerek a szülei szemén át kezdi el először látni a világot, és jó ideig nem ő dönti el, mit tegyenek be a videóba, ami elé leültetik. Szomorúan tapasztalom, hogy a gyereknevelés kérdésének számos területén - így a "Mit nézhet a gyerek?" alpont esetében is - még mindig foggal-körömmel kapaszkodik a szülőkbe a beléjük vert megvétózhatatlan dogma: "ami régi, az jó" - felülvizsgálatra pedig semmi szükség.
* a nagybetűs, kötőjeles részeket az angol verzióban betűzve mondják (spelling)
** pontatlan idézet
5 megjegyzés:
Ez a dal nem gyengén nyomi.. A dallamnak és a szövegnek szinte semmi köze egymáshoz. Legalábbis a magyar változatban.
Egyébként ebben a régi-új kérdésben nem az a lényeg, hogy mit mondott Vili, vagy a vele kötözködő másik veréb, hanem az erkölcsi mondanivaló. Na, ez volt meg a régi mesékben, amitől mese a mese: történet, bonyodalom, hősök és gonoszok, a végén a konfliktus feloldása.
Az új mesék döntő többsége túlteng az agressziótól, gyors, kapkodó képekkel dolgozik, feszültségszító zenével. Még a Tom és Jerry is... Ettől lesznek idegbajosak a gyerkőcök, emelik a kezüket a macira, egymásra, apjukra-anyjukra....
Tanultam már annyi hapcihológiát, hogy tudjam, nem megoldás a "nehogy véletlenül erőszakos dolgot nézzen a gyerek". A népmesékben sem véletlenül esznek meg vagy kaszabolnak le mindig mindenkit, bizonyos mennyiségű feszültség, (akár erőszak formájában) kell a műbe, mert ahogy a kölyök ezt átéli, és ahogy átéli ennek a feloldását is, ezzel együtt valamelyest feloldja, jobban mondva feldolgozhatóvá teszi önmaga számára azokat a belső konfliktusokat, amiket már akkor átél, mikor még beszélni sem tud, nemhogy feltenni és megvitatni a kérdést: "Mi is zajlik most bennem?" (Lásd a sokat emlegetett kasztrációs szorongást :D)
A fent idézett mesékkel (Hugó, Vili) nekem az volt a bajom, hogy szerintem a készítők túllőttek a célon, mert én a saját gyerekszememmel úgy éreztem, hogy az ábrázolt konfliktusnak nem volt meg a megfelelő feloldása, így pedig több feszültség maradt bennem utána, mint előtte. Persze ez lehet szubjektív vélemény, de azt hiszem, megengedhetek magamnak ennyi érzékenységet, én nem mentem katonának :D
A "csúnya beszédes" példát (Vili) azért hoztam, mert jól tudok mulatni azokon a szülőkön, akik megpróbálkoznak a "majd én megmondom, mit nézzen a gyerek, és figyelek rá, hogy csak "veszélytelen" dolgokat lásson", mert hosszú távon úgyis esélytelen a küldetésük (egész pontosan addig, amíg a gyerek megtanulja bekapcsolni a tévét és az internetet). Sok ilyen szülő szortírozza úgy a meséket, hogy "minden régi jó, minden új rossz", és a veszekedős vilis résszel (ami a régi mesékben feltétlenül megbízó szülő kudarcát óhajtott bemutatni), meg tkp. a poszt második felével is arra akartam rávilágítani, hogy szerintem a szortírozás baromság: nem minden régi feltétlenül jó, és nem minden új feltétlenül rossz... ;) komoly Walt-Disney rajongó vagyok, de a bátyámmal együtt még mindig találunk néznivalót a Cartoon Networkön is. És ahogy ott sok mese nézhetetlen, úgy a Walt-Disneynek is vannak nagy mellényúlásai, számomra pl. a Dumbó az.
Hogy a szülői stratégiám mi lesz, azt még nem tudom. De talán még ráérek gondolkodni rajta :)
Szépen megfogalmazott válasz, gyakorlatilag egyetértünk. De még mindig az a lényeg, hogy a "régi" rajzfilmek mondanivalóval rendelkeztek,az "újak" csak mozgó színes pacák és pacákok a képernyőn. Amolyan szellemi rágógumik. Persze ez nem igaz mindegyikre, ugyanúgy van rossz a régiek, mint jó az újak között. Csak mostanában túltengenek a szarok... amiben nem hogy élvezet, tanulság, de történet is csak nyomokban található. Ellenben idegesítő visítozás, zajongás, verekedés annál több.
Hát-hát :D Most így hirtelen a 'Courage - the cowardly dog', magyarul: Bátor, a gyáva kutya című mese jutott az eszembe, nem tudom, jelenleg megy-e a Cartoon Networkön, de azt tudom, hogy adták, sokat néztem belőle. Ez egy jellemzőn szülő-gyilkos rajzfilm, nagyon sok szülő képtelen belőle akár csak egy részt is megnézni, mert XXI. századi módi szerint van megcsinálva. Kies Kiesben, egy tipikus amerikai puszta közepén él egy nyugdíjas házaspár meg a rózsaszín kutyájuk, és minden részben válogatott borzalmak esnek meg velük, amit persze Bátornak kell helyrehoznia. Beszéd nincs túl sok, vonyítás, visítás és üvöltés viszont annál több van, és látszólag tiszta értelmetlen az egész, mert orbitális baromságok történnek benne :D de valahol mégis jó nagyon, mert van benne humor, a konfliktus feloldódik, és a főhős (Bátor) jó szándékkal és tiszta (kutya)szívvel cselekszik. Amikor le kell győznie félelmét, hogy megmentse gazdasszonyát, sosem felejti el megjegyezni: "Hogy mit meg nem teszek szeretetből!" :D
Persze hogy a "zajongáson" túl ezt is meglássuk benne, ahhoz ugye már végig kellene nézni egy-két részt, amit egyesek a gyors ítélkezés következtében elmulasztanak megejteni... :D
Végig kellene nézni. Ez a kulcsmondat. Amit egy szülő nem bír végignézni, nem is ajánlaná a gyerekének. Persze a gyerek attól még azt fogja szeretni...
Megjegyzés küldése