Én a vízilovakkal vagyok...

     Pár perce önkéntelenül felsóhajtottam: "Nagyon nagyon utálom a Word formázást..." Nem is maga az elhangzott mondat a lényeges (megjegyzem, az autocorrector legyilkolása volt épp folyamatban, ami még a felhasználónál is jobban tudja, mit akar az ember), hanem az, ahogy mondtam: egy régi, jól ismert dallam ritmusára...

     Nosztalgiázzunk kicsit, gondoltam, rögtön utána is néztem youtube-on, mit tettek már közkinccsé Hugó, a víziló témában. Rábukkantam egy félig angol, félig magyar szövegű videó-összevágásra, ami vegyes érzéseket keltett bennem:

     Ismét rá kellett csodálkoznom, mennyire élelmes, fantáziadús és szellemes tud lenni egy-egy magyar fordítás, még ha csak mesefilmről van is szó. Azok számára, akiknek nincs kedvük megnézni a videót, bemásolom az adott részlet két szövegváltozatát:

Hugó, a víziló

"Mint cet úszik

És elefánt módjára jár,
Nem szépségkirály,
Rá babér nem vár,
Jól elszabták idomait.

Egy kissé molett és pocakos,
Ám mégis bájos, aranyos,
Nagyon-nagyon szeretem a vízipacit.
Bár kissé túl molett és pocakos,
És mégis oly bájos, aranyos,
Nagyon-nagyon szeretem a vízipacit."

Hugo the Hippo

"Though nature endowed him poorly
I still love the hippo dearly
My H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U-S
Yes, I love the hippo, H-I-P-P-O
I love the hippo, H-I-P-P-O
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U
H-I-P-P-O-P-O-T-A-M-U-S."*

     Az idézett részlet elolvasása után talán nem kell sok magyarázatot fűznöm ahhoz, miért is gondolom úgy, hogy a magyar változat némiképp tartalmasabbra, és jóval színvonalasabbra sikerült angol társánál.

    Ahogy a youtube-on több kommentelő is megállapította, különös egy rajzfilm volt ez. Bennem is felrémlett, hogy nem szívesen néztem gyerekfejjel. Ma már számtalan jelzőt fel tudok sorolni: ijesztő, sötét, furcsa, elvont etc... akkor semmilyen jelzőt nem tudtam rá, de minden alkalommal borzongva néztem, és úgy összeszorult a szívem, ahogy csak gyermekszívek tudnak igazán sajogni. A kedves dalbetétek finoman szólva sem voltak egyensúlyban a nyomasztó részekkel. Mellesleg ugyanezt éreztem a Vili, a veréb című rajzfilm nézésekor is, de úgy tűnt, nevelő jelleggel fellépő szűkebb környezetemnek egyik ellen sincs kifogása.

     Szeretem azokat az anyukákat, akik sápítoznak a Cartoon Networkon futó mesék tartalma és hangulatvilága miatt. Érdekes módon egyik ott látott rajzfilm sem tett rám még olyan benyomást, mint a közismert Hugó vagy a Vili, a veréb. Egyik kisgyermekes édesanya ismerősöm esete csak még jobban megerősítette a véleményemet. Eme anyuka hosszan ecsetelte, mennyire figyel rá, hogy kislányai csak olyan meséket nézzenek, amiből nem fognak rosszat tanulni. A kiscsajok azonban, miközben babáikkal püfölték egymást, mérgesen ezt üvöltötték: "Szétverem a pofádat!"** Pár nappal később, a családi videjózás alkalmával aztán fény derült a rejtélyre: bizony, a kedves és "megbízható" rajzfilmből, a Vili, a verébből tanulták ezt a lyányok...

     Nem egy rajzfilm akadt, ami a hozzá fűződő kellemetlen érzések révén vált felejthetetlenné számomra. Harmadik helyre talán - hogy azért Walt-Disneyt is sározzam kicsit -, a Dumbót tenném, ott a cirkuszos megpróbáltatások ábrázolása keltett bennem olyan érzéseket, hogy legszívesebben elfutottam volna. Persze könnyen meglehet, hogy túlérzékeny gyerek voltam (vagyok?), de annyit már megtanultam, hogy a gyerek a szülei szemén át kezdi el először látni a világot, és jó ideig nem ő dönti el, mit tegyenek be a videóba, ami elé leültetik. Szomorúan tapasztalom, hogy a gyereknevelés kérdésének számos területén - így a "Mit nézhet a gyerek?" alpont esetében is - még mindig foggal-körömmel kapaszkodik a szülőkbe a beléjük vert megvétózhatatlan dogma: "ami régi, az jó" - felülvizsgálatra pedig semmi szükség.

* a nagybetűs, kötőjeles részeket az angol verzióban betűzve mondják (spelling)

** pontatlan idézet