Pázmány és a nőnevelés

Íme a legjobb részlet Pázmány Péter Mint kell a keresztyén leányt nevelni című írásából:

"Kimondhatatlan boldogságokat látunk néha a leányokban. Némellyek, mint-ha házasság reménségétűl viseltetnének, ifiú legényekhez adgyák magokat, és a szép hízelkedő szónak, ajándékocskának, írogatásoknak és izengetéseknek helyt adván, nyilván-való szerelmeskedésbe esnek. Mert igazán írja Nazianzénus, hogy, Delectat te, qui tua forma delectatur: aspectum aspectui rependes: mox risus, mutuumque colloquium: fortivum primum: deinde liberum: hogy a szeretet kezdeti az egy-más szépségének szemlélésén kezdetik; az-után egy-másra mosolygás, suttogás és végre bátorságos nyájaskodás következik. Mivel pedig a szeretet akarva kezdetik; de, ha meggyökerezik, akarva mingyárt le nem tétetik: annyira mennek a bolond leányok, hogy csaknem mi férjekkel, oly bátran nyájaskodnak szeretőjökkel. Nem vészik eszekbe hogy ezzel házasságok szerencséjét bégátollyák. Mert, mihent eszel vészi a legény, hogy enged annak, a ki nem ura: ottan által-érti, hogy házasság-után-is künnyen máshoz szokik. Azért, nem hogy feleségi venné, ha kedve tőltése-után meggyűlőli és csúfollya. Annak-okáért keresztyén leánynak tudni kell, hogy senkivel nem szabad néki szerelmeskedni, hanem csak férjével. És mikor hízelkedő beszéddel hazudoz az ifiú legény, hogy halálra szereti őtet: bizonyoson hidgye hogy nem őtet szereti, hanem a maga gyönyörüségét, mellyet bé akar tölteni. Mint marad az-után a szegény leány tisztessége, és ha pokolba mégyen-e vagy Meny-országba, semmi gongya arra; csak ő tölthesse kedvét búja kívánságiban. Azért a keresztyén leány úgy hallya az ifiak dícsíretit, mint ördög incselkedésit, ajándékit úgy nézze, mint kígyó fúlákit: és ha veszni nem akar, minden tehetségét arra fordítcsa, hogy idején kiadgyon tisztessége rontására-igyekező ellenségén. Mely dologban adná Isten, vólnának sokan oly okosok, mint ama dícsíretes aszszony, ki, hogy szeretőjét elidegenítené, büdös káposztát tartott sok ideig szájában, és az iszonyú rút szaggal úgy elkergette incselkedőjét, hogy azután feléje sem ment, gondolván, hogy természetből oly dohos a szája."